Ugrás a fő tartalomra

A tábor 2024-ben július 20-tól augusztus 10-ig fog tartani.

Beszámoló a Tavaszi Találkozóról

Akár azt is mondhatnánk, hogy a történelem megismétli önmagát, hiszen igaz minden, ami a tavalyi találkozó elején történt. A Batthyány tér romantikájában vártuk egymást, hogy a 11-es busszal a Hármashatár hegy felé vegyük az irányt. A nem tartósan külföldi kiküldetésben lévő gyerekek és KB-sok többsége szívvel-lélekkel jelen volt, pusztán korábban betervezett utazás, valamint korábban nem kellőképp betervezett tanulás jelenthetett akadályt.


Annak ellenére, hogy az Országos Meteorológiai szolgálat hetekig riogatott minket, hogy mindenfelé zivatarok, meg záporok várhatóak, kifejezetten kellemes idő volt – igaz, előfordulhat, hogy titokban mindenki „zumbájozott”, meg "kislányozott" lefekvés előtt. Szóval sütött a nap, de nem voltak rengetegen a városszéli rengetegben. Utunk is ugyanarra vezetett, mint tavaly, felkapaszkodtunk az oroszlános sziklához, majd megpihenve győzködtük egymást, hogy hogyan oroszlán, és hogyan elefánt.

A tavalyi helyen ismét számok kerültek a fejünkre, és a második játék előtt, csak néhányan gondolták, hogy megéri a (kötelezően elfelejtett) korábbi számukat kikiabálni, hátha így leolvasnak valakit az ellenfél táborából. Tehát két közepesen hosszúra nyúlt „támadó-támadó” után folytattuk az utat a repülőtér irányába. A belépés után nem sokkal lepihentünk a virágzó szamócában és gödrökben gazdag réten, egyesek a táplálkozásra, mások a növényzet mobilizálására koncentráltak, majd kísérletet tettünk arra, hogy kört formáljunk (ebben a találkozó végére egész nagy tapasztalatra tettünk szert). A rögtönzött szamurájban végre lehetett kiabálni, bár volt, akinek idő kellett, hogy megtalálja a hangját. Ha már úgyis begyakoroltuk a körbe állást, „nyomattunk” két mindenki-mindenki ellent, ahol felütötte fejét a kevéssé eredményes kiskapu keresés, valamint szinte csak olyanok estek a pályát izgalmassá tévő gödrökbe, akik felhívták rájuk a figyelmet. 

Visszaindulva meglepően gyorsnak bizonyultunk, így az út egy szélesebb részén két környi evolúcióra is maradt idő. Ez utóbbit csak egy futó zavarta meg, aki bizonyára csak most fejlődött tovább ló állapotából, mondjuk nem kiabálta, hogy „majom vagyok”, de felismertük anélkül is. Amint visszaértünk az aszfaltra, elkezdett szemerkélni, majd erőteljesen hullani a víz formájú csapadék, feltehetően csak azért, hogy ne legyen fölösleges az esőkabát. A BKK majdnem pontosan küldte járatát (bár a Futár rendszer ennek ellenkezőjével riogatott bennünket), így valamivel 6 előtt értünk vissza kiindulási pontunkra, majd rövid búcsú után hazafelé vettük az irányt – és idén már Kristóf sem lepődött meg azon, hogy már csak három hónap, és újra Terecsenyben leszünk.